Cullen's Anatomy XXVI. Fejezet

Sziasztok!

Meg is jöttem az új fejezettel, bár néhány nappal később, mint terveztem. Itt végre sor kerül a leány és legénybúcsú néhány részletére, és mindarra, ami az esküvő előtti napon történt még szerelmeseinkkel. Az ezt követő fejezetben pedig eljön majd az esküvő napja is. Remélem, mindenkinek tetszeni fog!

Puszi! Carly

(Esme szemszöge)

-Siess, Esme!-pillantott rám Addison kissé sürgetően, amint az aulába értem-, tíz perc múlva ott kell lennünk!

-Tudom, tudom-vettem fel a kabátomat sietve.-Indulhatunk is…

-Szívem, várj!-hallottam meg szerelmem hangját mögöttem, mire azonnal hangja irányába kaptam a fejemet.-Hadd lássam az én gyönyörű menyasszonyomat még egyszer, mielőtt elmenne-állt meg előttem csillámlással a szemeibe, amire azonnal lesütöttem a pillantásomat.

-Carlisle, muszáj mennünk!-sürgette meg Addison, amire mind a ketten alig hallhatóan felnevettünk.

-Azonnal engedem-pillantott rá, majd vissza rám. A szemeiben annyi minden kavargott. Annyi finomság és vágy, amit semmi nem múlhat felül, amit semmi más nem mond el ennyire mélyen.-Hiányzol…

-Te is hiányzol-simultam hozzá.-De most muszáj elmennem. Mindjárt a ruhaszalonban kell lennünk…

-Biztosan meseszép leszel-futtatta ujjait a vállamra.-Gyönyörű…

-Az lesz-állt meg mellettünk Addison.-Viszont most már tényleg mennünk kéne-pillantott rám az előbbinél sürgetőbben-, de csak, ha még hozzá mennél-biccentett Carlisle felé, amire ismételten mindannyian nevetni kezdtünk.

-Természetesen még mindig hozzá mennék-mosolyodtam el kacagva.-Semmi kétség…

-Akkor induljunk!-simította meg a vállamat Addison.-Hosszú nap áll még előttünk.

-Holnap találkozunk-nyomott puszit az arcomra szerelmem.-Szeretlek!

-Én is szeretlek!-pillantottam rá csillámlással a hangomban, majd némi unszolás után, el is indultam Addisonnal az Elizabeth ruhaszalon felé.

Amint az autóban ültem, egy kis gondolat folyamatosan ott zakatolt a fejemben, és nem hagyott nyugodni. Olyan érzésem volt, hogy elfelejtettem valamit, de hiába törtem a fejemet, semmi sem jutott eszembe. Végigpörgettem az utolsó teendők listáját a fejemben, hogy felhívtam-e a dekorost, hogy nem felejtettem-e el valamit elhozni a kórházból, hogy anyáméknak jó időpontot mondtam-e a holnappal kapcsolatban, de minden megvolt. Brandonéknál sem mulasztottam el semmit, ám még azután is ott motoszkált bennem az a gondolat, miután mindent nyugtáztam magamban.

-Valami baj van, Esme?-fordult hozzám Addison, miután már néhány perce egy szót sem szóltam.

-Nem, nincs semmi-csóváltam meg a fejemet.-Csak úgy érzem...mintha valamit elfelejtettem volna-árultam el neki gyanúmat.-Valamit nem csináltam meg ma, amit meg kellett volna, de…egyszerűen nem tudom, mi az.

-Megírtad Alice Brandon papírjait?-pillantott rám vissza kérdően, amire csak bólintani tudtam.

-Igen, már végigpörgettem magamban mindent-válaszoltam, majd sorolni kezdtem.-Elvittem a mintáját a laborba, majd miután megkaptam az eredményt, ami egyébként bámulatosan jó volt, majdnem kétszer olyan jó, mint amikor bejött-meséltem ámultan-, megírtam a zárójelentést, és előírtam neki az évenkénti kontrollt az onkológián.

-Akkor nem ezzel kapcsolatos-gondolkodott el Ő is, miközben lassan leparkolt a ruhabolt előtt.-Dekor? Pap? Virágok? Torta?

-Minden megvan-válaszoltam kérdéseire.-De valami még sincs…

-Szerintem ne törd magad rajta-simította meg a vállamat.-A mai napon az a dolgod, hogy pihenj, és jól érezd magad; holnap pedig férjhez mész egy csodás emberhez-nézett szemeimbe nyugtatóan.-Minden mást hagyj rám, hiszen…ez egy koszorús lány dolga, nem igaz?

-De-nevettem fel alig hallhatóan, miközben lassan a bennem gyűlő feszültség is távozott ezzel az apró nevetéssel.-Köszönöm!

-Nincs mit köszönnöd-mosolyodott el biztatóan.-Inkább menjünk be, mert már két perce rajtad kéne legyen az a gyönyörű ruha, amiben holnap az oltár elé állsz-kapcsolta ki az biztonsági övét mosolyogva, mire én is mosollyal az arcomon indultam utána a hatalmas városi szalon bejárata felé.

Az öltözőben izgatottan vártam, hogy felvehessem a gyönyörű, tört fehér, A-vonalú sifon ruhát, amit olyan szűk határidővel készítettek el a bolt nagylelkű dolgozói, hogy azt a legtöbb üzlet  nem is vállalná. Más munkájukat félre tolva dolgoztak az én ruhámon szinte éjjel nappal, amiért rendkívül hálás voltam nekik…kimondhatatlanul.

-Meg is vagyunk!-húzta össze a fűzőmet az a kedves hölgy, aki mindvégig segítségemre volt az esküvői készületek ezen részénél.-Tökéletesen simul a vonalaira, jobban nem is állhatna-fordított a tükör felé, mire teljesen elámultam, amint szembe találtam magam a tükörképemmel.

A ruha egyszerűen tökéletes volt. Bár eleinte ódzkodtam a váll nélküli fazontól, de Addison hatására mégis felpróbáltam ezt a gyönyörű modellt, ami végül elkísér majd az életem egyik legszebb napján a házasságkötés oltára elé.

-Gyönyörű, nem igaz?-simította meg a vállamat, amire nem tudtam mást tenni, mint meghatottan bólintani egyet. Annyira más volt így látnom magamat, szinte el sem hittem…de holnap férjhez megyek.

-Gyere, Esme, hadd lássam!-hallottam meg Addison hangját odakintről, és szinte láttam magam előtt, amint széles mosoly villan lelkes arcára.-Hadd lássam a menyasszonyt!

-Azonnal megyek-szólaltam meg könnyeimmel küzdve, miközben egy lecsorduló kósza könnycseppet lesimítottam az arcomról.-Jöjjön, kedves-nyitotta ki nekem az ajtót-,mutassa meg magát!-unszolt tovább, mire én továbbra is az arcomat törölgetve léptem ki az egyetlen főből álló közönségem elé.

-Jaj, de gyönyörű vagy!-mosolyodott el őszintén.-Nem is tudom, mi mást mondhatnék még…tökéletes.

-Én is ezt mondtam neki-igazította meg a szoknyarész hátulját.-Hibátlanul követi az alkatát, az alsó szatén szoknyarész lágyan tartja ki a rá simuló sifon felső szoknyát, ezzel megadva a ruha tökéletes A-vonalát-mutatta meg az említett szakaszt a derekamtól a szoknya aljáig. -Oh, és mielőtt elfelejtem-sietett vissza az öltözőbe, majd néhány pillanat múlva már vissza is tért egy hosszú, fehér fátyollal a kezei közt-, itt a hozzá tartozó fátyol is-illesztette a hajamba, mire nem bírtam tovább…eltört a mécses.-Drágám, te sírsz?-lépett hozzám Addison vigasztaló mosollyal az arcán, amire alig hallhatóan felnevettem.

-Nincs semmi gond-simítottam le arcomról néhány újabb könnycseppet.-Mindössze kissé…elérzékenyültem.

-Ez minden menyasszonynál megesik-segített le a szalonban dolgozó hölgy a kis emelvényről, amin álltam.-Akkor? Csomagolhatom a ruhát?

-Igen, hogyne-bólintottam rá azonnal.-És még egyszer, nagyon köszönöm, amit értünk tett!-pillantottam rá hálásan.-Önök nélkül nem mennék holnap férjhez.

-Ugyan, kedvesem, ne köszöngessen!-legyintett aprót, miközben lassan nekiállt kioldani a ruha hátulját összefűző szalagokat.-Az üzletünk mottója is az, hogy „Egy esküvőnek nincsen gátja.” –nevetett fel halkan, amire én is felkuncogtam.-És szabad megkérdeznem, hogy hívják a kedves vőlegényt?

-Dr. Carlisle Cullen-válaszoltam mosolygással a hangomban.-Mind a ketten a Seattle Grace-ben vagyunk orvosok.

-Bizonyára csodás esküvőjük lesz-segítette le rólam a ruhát, mire én is visszavonultam a paraván mögé, ahol minden más ruhadarabomat is hagytam.-Hol lesz a ceremónia?

-A kórház kápolnájában-mosolyogtam ismét, miközben a pulóveremet magamra véve el is készültem az öltözködéssel.-Számunkra ez a hely annyira sokat jelent…-meséltem tovább.-A kórházban ismertük meg egymást, ott bontakozott ki minden…Mellette más lettem, valami jobb.

-Remélem, hogy hosszú, boldog házasságuk lesz-mosolyodott el, majd miután átnyújtotta nekem az esküvői ruhámat, útnak is indultunk Addisonnal a belvárosi otthonuk felé.

(Carlisle szemszöge)

Mire mindennel végeztem a kórházban, addigra teljesen besötétedett az égbolt Seattle felett. Kissé kimerülten raktam le a kezemben lévő tollat, amivel az utóbbi néhány órába annyi papírt írtam alá, hogy szinte minden tinta kifogyott belőle; majd lassan nekiálltam, hogy Derek és Mark sürgető hívásaira válaszolva elinduljak Joe bárjába.

Ez az ára, ha az ember huzamosabb időre elutazik, bár kimondani sem tudtam, mennyire vártam, hogy nászútra utazhassunk szerelmemmel. Kicsit kimozdulunk a mindennapokból, a kórházi légkörből, és ami mindennél fontosabb…csak mi ketten leszünk.

-Áhhh, hát itt a vőlegény!-hallottam meg Mark hangját, amint beléptem a hangulatos kis bárba az út túloldalán.-Joe, azonnal három guin tonic-ot!-intett a pulthoz, amire régi ismerősünk azonnal készíteni is kezdte az előbb rendelt italokat.-Csakhogy ideértél végre, már azt hittük, el sem jössz.

-Bocsánat, csak rengeteg papírmunkám volt még a holnapi utazás miatt-ültem le hozzájuk, amivel egy időben meg is érkezett az asztalunkhoz a három guin.

-És hová mentek nászútra?-pillantott rám Derek kíváncsian.-Európában valahová, vagy…maradtok a kontinensen?

-Nem mintha bármit is látnának a külvilágból-jegyezte meg Mark egy célzó mosollyal az arcán, mire nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyodjak ezen.

-Franciaországba-válaszoltam lényegre törően.-Saint Tropez és környéke, utána Párizs…csodás lesz.

-Azt meghiszem-veregette meg a vállamat Derek.-De azért a városnézés mellett szenteljetek jóóó sok időt is egymásra-kacsintott rám ugyanazzal a célzó pillantással, mint Mark, mire én lemondóan megcsóváltam a fejemet.

-A szerelmi életem hadd tartozzon rám-állítottam le finoman.-Tudjátok, ez a dolog amiatt intim, hogy nem beszélünk róla mindenkivel…

-De mi nem mindenki vagyunk, hanem a legjobb barátaid-karolta át a vállamat Mark.-Egy-két pikáns részlet belefér egy beszélgetésbe…

-Az én válaszom akkor is nem-ittam egy kortyot az előttem lévő gin tonic-ból.-Eddig sem mondtam semmit arról, ami Esme és köztem történik a hálószobában, és ez most sem fog változni. Tisztelem Őt annyira, hogy nem árulom el a titkainkat…

-Csak annyit mondj, hogy hány percig bírjátok? Gyorsan lezavarjátok, vagy romantikusan elhúzzátok…

-Mark, megmondta, hogy nem akar beszélni róla-bökte meg nevetve Derek, amire ismételten felsóhajtottam.- Csak ugratunk, ne is figyelj ránk ilyenkor-ütögette meg a vállamat vidámítóan, amire végre én is halkan nevetni kezdtem.-Inkább emeljük poharunkat az itt ülő vőlegényre-emelte meg a még félig ginnel teli poharát-, aki holnaptól már férj lesz, és arra is, hogy minél több szép gyereket hozzanak össze minél hamarabb!

-Csak nem szálltok le a témáról-emeltem meg én is a poharamat, majd egy koccintás után én is tovább iszogattam a kezemben lévő jéggel hűtött gin tonic-ot.

(Esme szemszöge)

-Meg is jöttünk-nyitott be Addison egy, az én régi lakásomnál lényegesen nagyobb belvárosi otthonba.-Szerintem az első legyen az, hogy mindent a nappaliba pakolunk, mert onnan biztosan nem tűnik el semmi sem-mutatott a rövidke folyosó végén nyíló ajtóra. -A ruhádat…majd a kanapéra terítjük, hogy ne gyűrődjön-folytatta elgondolkodva-, mi pedig kényelmesen elleszünk a másik két fotelban-akasztotta fel a kabátját, majd ismét hozzám fordult.-Jó lesz így?

-Hogyne-bólintottam mosolyogva.-De miattam semmit nem kell átrendezni, vagy megvariálni…

-Jaj, már-legyintett, miközben átvette tőlem az esküvői ruhámat, hogy én is levetkőzhessek.-Érezd magad otthon, helyezkedj kényelembe…-simította meg a vállamat biztatóan, mire én is elmosolyodtam-, ne érezd magad úgy, mint egy vendég.

-Igyekszem-nevettem fel alig hallhatóan, miközben én is elindultam utána a nappali irányába. A szoba egyszerűen hatalmas volt. Mindenhol sötétbarna fa bútorok álltak a bézs falak mentén, a szintén bézses színű kanapé két oldalán pedig egy-egy hasonló színű fotel foglalta el a helyét, mintha csak egy őszi tájba léptem volna be a kinti tavaszból.

-Nagyon szép az otthonotok, Addison-pillantottam körbe elámultan.-Olyan meleg és barátságos…

-Köszönjük!-mosolyodott el, miközben a ruhámat az előbb említett hosszú kanapéra terítette.-Bár ráférne már egy kis felújítás-tette hozzá halkan nevetve, miközben lassan tova is indult a nem messze lévő konyha irányába.-Csinálok egy kis popcornt, jó? -pillantott vissza rám.-Addig mi lenne, ha felmennél, vennél egy forró fürdőt, és kicsit kényeztetnéd magad a nagy nap előtt-ajánlotta, mire én nem is tudtam, mit mondhatnék nagylelkűségére.-Van a fürdőben finom levendula illatú fürdősó, meg mindenféle fürdőolaj is…használd őket bátran, mintha csak a tiéd volna…

-Addison, én…

-Gyerünk, gyerünk-szakított félbe, mielőtt bármi mást mondhattam volna-, ne kelljen kétszer mondanom!-pillantott rám tettetett komolysággal, mire nem tehettem mást; lassan elindultam az általa mutatott fürdőszoba iránya felé.

Amint az emeletre értem, néhány sikertelen kísérlet után rá is leltem az említett helyiségre. Megnyitottam a melegvizes csapot, majd miután a finom, fehér porcelánkád melletti székre raktam a ruháimat, óvatosan elmerültem a nyakamig érő, habokkal teli vízbe.

Tényleg nagyon jól esett ez a forróvizes fürdő. Az izmaim teljesen ellazultak, a pulzusom lassulni kezdett…mintha álomba szenderültem volna egy meleg paplan alatt.

-Van néhány tiszta törülköző a szekrényben-hallottam meg néhány perc múlva Addison hangja az ajtó túloldaláról-, nyugodtan használd azokat, és majd a folyosó végén balra, a vendégszobába találsz néhány ruhát is.

-Köszönöm!-mosolyogtam hálásan, majd miután kiszálltam fürdőkádból, a törülközőt magam köré csavarva indultam el a nem messze lévő szoba irányába.

-Na, ellazított ez a kis fürdés?-pillantott fel rám Addison, miután egy gyors öltözködést követően elindultam lefelé a nappaliba.

-Nagyon jól esett-ismertem el mosolyogva, miközben mellé helyezkedtem a másik fotelba.-Pihentető volt.

-Rá is kell ám pihenni az esküvőre-nevetett fel halkan, miközben az asztalhoz hajolva kezeibe vette az ott heverő DVD-k egyikét.-Közben kiválogattam néhány filmet, amik illenének a mai alkalomhoz, és…én erre gondoltam-mutatta fel a borítót, amin ez állt: 27 idegen igen.-Láttad már?

-Nem, még nem-válaszoltam.-Hallottam már róla, de sajnos még nem volt alkalmam megnézni.

-Akkor itt az ideje-nyitotta ki a dobozát, majd miután a lejátszóba rakta, a fotel kényelmében merültünk el a film esküvői hangulatába.