2012. július 6., péntek

Elhagyva LI. Fejezet (Epilógus)

Sziasztok!
Immár elérkeztünk a történet utolsó fejezetéhez. Remélem, mindenkinek tetszett ez a picit néhány helyen túlkombinált sztori, és remélem, továbbra is olvasni fogtok nálam :) Ha az új történetről szeretnétek olvasni, akkor ITT megnézhetitek. Öröm volt nektek írni! :)
Puszi! Carly


[húsz évvel később]



(Carlisle szemszöge)


Rohanó élet, változó világ, változatlan szeretet…Nincs is fontodabb az életben, minthogy egy nap megtaláld azt a személyt, akivel mindig és mindörökké boldog lehetsz. Nem számít milyen kor szülötte vagy, nem számít, mit mondanak az emberek, mert ha valakit szeretsz, annál az érzésnél semmi nem lehet tökéletesebb.
Lassan négy évtized is eltelt már, de még mindig pontosan emlékszem minden pillanatának arra, amikor először átélhettem ezt a tökéletességet. Pillantása tudatomba égett, mosolya az én arcomra is mosolyt csalt, és mindez nem változott mostanáig sem. Esme lett az életem, ám hamarosan már nem csak Ő volt életem legfényesebb csillaga.
Az én kicsi csillagom, Aurora, nem sokkal szerelmünk kezdete után látta meg először a telihold halovány fényét. Talán soha életemben nem láttam még ennyire tökéletes és gyönyörű kislányt, mint amilyen Ő. Intelligens volt, mindent hamar megtanult, és sokkal ütemesebben fejlődött, mint a többi gyermek. Mindig is különleges volt.
-Szia, papa!-lépett be rendelőm ajtaján kislányom, megszakítva ezzel múltban való elmerengésem.-Gondoltam feljövök hozzád, miután végeztem a nővéreknek való segítéssel.
-Ennek örülök, kicsim!-nyomtam puszit az arcára.-És? Milyen az önkéntesség?
-Remek-válaszolta lelkesen.-Mindig is erre vágytam. Segíteni akartam az embereknek, akár csak te.
-És mostantól teljesülhet a vágyad-simítottam meg a vállát.-Bár orvos nem lehet belőled, de az iskola mellett bátran bejárhatsz a kórházba nekem segíteni, amikor csak szeretnél. És ha szeretnéd, be tudlak csempészni néhány műtétre is.
-Az annyira jó lenne-csillantak fel a szemeim.-Még sosem láttalak műteni, de az elmondásaid alapján biztosan hatalmas élmény lenne.
-Ez több mint élmény-sóhajtottam.-Ilyenkor minden elcsendesedik, nincs más zaj, mint a monitorok hangja. És amint a beteg felépül, minden visszaáll az életében, amit neked köszönhet. Ennél fantasztikusabb nincs is.
-Imádom, mikor ilyen beleéléssel mesélsz a munkádról-indultunk el a folyosón.-Bárcsak én is olyan lennék, mint te.
-Hidd el, te is pont ilyen vagy-simítottam meg hosszú szőke haját, miközben lassan megálltunk az aulában.-Szerintem indulj el haza, mert nekem még van egy pici dolgom. A mama már vár rád, hogy elkészüljetek a ma esti bálra.
-Jaj, majdnem elfelejtettem-temette arcát kezeibe.-Köszi, hogy emlékeztettél rá, máris indulok!
-De azért óvatosan-szóltam még utána.-Ne rohanj, nehogy valami bajod essen!
-Na, de papa!-ölelt meg halkan nevetve, amire én is felkuncogtam. Tudtam, hogy túlságosan féltem, és azt is tudtam, hogy Ő már nagylány, de nem tudtam mit tenni. Nem bírtam volna elviselni, ha valami baja esik. Túl sok szörnyűséget láttam már az életem során a kórház falai közt.-Nem lesz semmi bajom, ígérem. Tudok vigyázni magamra.
-Jól van, hercegnőm-nyomtam búcsúpuszit a homlokára.-Puszilom a mamát!
-Átadom neki-integetett még vissza, majd lassan elindult az erdőben álló otthonunk irányába.



(Esme szemszöge)



Miután apám letávozott, mindent sötétben kezdtem el látni. Nem tudtam, mit kéne most tennem, mit kéne most érezzek, mert hirtelen minden zavarossá vált. Akire támaszkodni tudtam, az a családom volt, és nekik köszönhettem, hogy kikerültem a kicsit mélyebb gödörből. Mindig mellettem voltak, mikor szükségem volt rájuk, és nem hagytak magamra a bajban. Carlisle és Aurora nélkül mindez nem ment volna, de immár sikerült feldolgoznom az elmúlás fájdalmát.
-Mama, megjöttem-hallottam meg lányunk hangját a földszintről, mire azonnal lesiettem hozzá.
-Szia, angyalkám-öleltem meg.-Milyen volt a kórházban?
-Minden remekül ment-húzódott arcára büszke mosoly.-Mondd, hogy holnap is mehetek-nézett rám könyörgően.
-Ha a papa megengedi, akkor teljes nyugalommal-simítottam meg pirosló arcát.-De most indkább kezdjünk el készülődni, mert hamarosan indulnunk kell. Apa mikor jön?
-Azt mondta, még maradt egy kis elintéznivalója-válaszolta, miközben lassan elindultunk az emeletre.-És puszil téged.
-Én is őt-nevettem halkan, miközben beléptünk a szobája ajtaján.-Milyen frizurát szeretnél?
-Valami egyszerűt-kezdte el felvázolni.-Nem kell több, mint valamilyen virág vagy dísz a hajamban, de te tudod a legszebben kifésülni, és szeretném, ha megcsinálnád. Ma Nocte is ott lesz, és szeretnék szép lenni.
-Ez teljesen érthető, kicsim-ültettem le a fésülködőasztalához, miközben elővettem pár szálat abból a jácintból, ami az udvarunkon nőtt minden évben.-Mikor én annak idején megismerkedtem apáddal, és elkezdtünk találkozgatni, akkor én is mindig nagyon ügyeltem a külsőmre. Bár igazából-mondtam elgondolkodva-ez most sem változott túl sokat-nevettem halkan. Ekkor pillantásom óvatlanul is az Aurora ágyán pihenő plüssfarkasra esett.
Mindig mikor megláttam a kis játékot, annyi szép emlék villant fel a lelkemben, de közben megannyi fájdalom emléke is előbújt a sötétből. Mindig eszembe jut, mikor még pici lánykaként olvasni tanítottam, mikor hármasban játszottunk az erőben, mikor együtt ünnepeltünk karácsonykor, és a nélküle töltött idők is…
-Emlékszel?-sóhajtottam.-Mikor kislány voltál mindig azzal a farkassal játszottál. Mindenhová magaddal vitted, akárhová is mentünk.
-Emlékszem-kuncogott.-Egyszer még az erdőbe is elvittem magammal, de nem lett jó vége. Szegénykét beleejtettem a patakba.
-De hamar megszáradt, és ismét játszhattál vele-tűztem a hajába az utolsó kis virágot.-Készen is van.
-Gyönyörű lett-csodálta meg a tükörben.-Köszönöm, anyu!
-Nincs mit, kicsim-pusziltam meg az arcát.-De most már én is elkezdek készülődni, mielőtt a papa hazaér, mert már majdnem beesteledett. Ha nem lenne gond…
-Persze, menj csak!-mosolyodott el halványan.-Én addig felöltözöm, hogy én is minél előbb kész legyek-indult el a szekrénye irányába, amivel egy időben én is átsétáltam a Carlisle-lal közös hálószobánkba. Már előre kikészítettem a halványlila selyemruhát, amit ma este fogok viselni.
Mivel szerettem volna, ha a családunk egyedi ruhadarabban jelenne meg a mai estén, emiatt saját magam vartam meg mindhármunk ruháját. Aurora ruhája  hasonlított az enyémhez, bár valamennyivel fiatalosabbra és rövidebbre terveztem, hiszen mégis csak tizenéves. Carlisle-nak pedig egy fekete öltönyt varrtam, ami alá tökéletesen illik majd szerelmem kedvenc ingje.
Amint mindezzem megvoltam; megfésülködtem, felvettem a magassarkú cipőmet, és mire a földszinten voltam, már Carlisle is megérkezett a házunk előtti verandára.
-Milyen gyönyörű vagy- lépett hozzám, miközben halovány csókot lehelt ajkaimra.-Mi lenne, ha inkább itthon maradnánk?-kulcsolta karjait derekamra.
-Na, de uram!-pillantottam a föld felé zavaromban.-Mi lenne a bállal, ha a város elismert orvosa nem jelenne meg az ünnepélyen?
-Nem hiszem, hogy annyira hiányolnának-csókolt meg ismét.-De mindenképp el kell mennünk. Elezar és Carmen is eljönnek ma ide, és a lányunk is szeretne találkozni az udvarlójával.
-Én is így gondoltam-nyomtam még egy puszit az arcára.-De most már siess! A ruhádat előkészítettem, ott van az ágyra terítve.
-Köszönöm, szívem-simította meg az arcomat, majd sietve indult el az emelet felé.
Hamarosan már úton is voltunk a város belseje felé. Mindenki  ki volt öltözve, akivel találkoztunk, szinte minden ember az estélyre sietett. Talán nem is volt ennél nagyobb ünnepély Forks-ban.
Öröm volt ismét itt élni, ebben az eldugott kisvárosban. Minden innel indult, és minden itt kezdődött az életünkben. Bár a mostani generáció már nem ismer minket, mégis mintha mindenki ismerős lenne az itt járkáló emberek között.
-Üdvözlöm, Dr. Cullen-köszöntött minket egy fiatalember.-Örülök, hogy mindannyian eljöttek erre a csodálatos estére.
-Mi köszönjük-bólintott férjem.-További szép estét, uram!
-Önöknek is-nyitotta ki nekünk az ajtót, majd mindannyian beléptünk a picit túlzsúfolt terembe.
Aurora azonnal meglátta Nocte-t, mire pillanatok alatt odarohant hozzá. Öröm volt látni, mennyire boldog, és azt a szerelmes tekintetet, amivel a fiú ránézett a lányunkra. Remek párt alkottak.Mi is táncolni kezdtünk, ám néhány óra múlva a zenén is áthallatszó farkasvonítás zengte be a terem visszhangzó falait.
Lányunk és Nocte azonnal összenéztek, és tudták, hogy a dallam nekik szól. Amennyire feltűnésmentesen csak tudtak elindultak a kijárat felé, de mi vámpírhallásunkkal hallottuk, amint a nem messze lévő erdőben farkassá alakulva vágtatnak el a sötét éjszakába.
Az emberek innentől kezdve újra és újra felhozták a helybéli legendát beszélgetéseikben. A mondában egy fehér farkasról szólnak, aki minden éjjel vonítja a késő esti holdat. Eredetét angyalinak tartják, aki amiatt jött a város melletti erdőbe, hogy az itteni lakókat védje. Egyesek Farkas Hercegnőnek is hívták, hiszen mindig a falka élén szaladt, és az átlagnál nagyobb termetű farkasokból álló falkából is magasan kitűnt eleganciájával és bátorságával. Ő volt a mi Auroránk.


Vége

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ó, hát tényleg nagyon sajnálom, hogy vége lett, de az epilógus nagyon szépre sikeredett. :)
    Látszik, hogy minden helyreállt és, hogy jól megvannak és Aurora is ott van velük végre. :)
    Habár az biztos, hogy azt az időt nem tudják pótolni, amikor elvették őt tőlük. De ez azért sokat enyhít rajta. :)
    Azon egy kicsit megakadt a szemem, hogy Aurorából nem lehet orvos. Ez azért van, mert a kettő nem férne el egymás mellett, ugye? Mármint, egy orvosnak állandó készültségben kell lennie, ha mondjuk riasztják egy műtétre és így lehet, hogy ütközne az Alfaként teljesítendő kötelezettségeivel. De azért jó, hogy bejár a kórházba és önkéntesként segít mindenkinek. :)
    Nagyon tetszett a vége és az egész történet is és már nagyon várom az újabbat. :)
    Puszi:
    Winnie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Winnie!
      Valóban, bár minden rendbe jött, de azt az elvett időt már semmi nem adhatja vissza nekik :( Azonban örülök, hogy tetszett az epilógus.
      Aurora részben emiatt nem lehet orvos, amit mondtál, másrész meg csupán tizennyolc éves, hiszen ő sem öregszik. Furcsa lenne, ha a kb. a harmincas éveiben járó orvos lánya is már orvos lenne, így ez kicsit feltűnésmentesebb.
      Már elő is készítettem az új történetet :)
      Puszi! Carly

      Törlés
  2. szia ez csodás vég egy csodás törinek mind békében bár esmét megértem az apja miatti fájdalmában
    puszy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, demon!
      Köszönöm, örülök, hogy tetszett :)Esme fájdalma sosem múlik majd el teljesen, de a családja segített enyhíteni neki :)
      Puszi! Carly

      Törlés
  3. Szia!
    Először is röstellem, hogy hónapokig nem jöttem, de nem tűntem el ;) Minden fejezetet olvastam, csak nem volt kedvem írni ( se komit, se történetet) :/. Viszont nagyon-nagyon jó lett, mind az egész történet, mind a befejezés! Annyira örülök, hogy végén mégis minden rendeződött. Nem tudok sok mindent hozzáfűzni, ebben az egy szóban minden benne van: hihetetlen. :D Mind az amin keresztül mentek a szereplők, mind az, ahogyan ezt megírtad, és lehetővé tetted számunkra, hogy mindezt átéljük. Köszönöm!
    Az új történeted pedig nagyon érdekesnek ígérkezik, én például nagyon csípem a kórházos sorozatokat. ;)
    Remélem hamar kezded.
    Puszi!
    Violet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Violet!
      Semmi gond, egyáltalán nincs harag :) Örülök, hogy most jöttél, és most is olyanokat írtál, ami miatt akaratlanul is elmosolyodtam. :) Annyira jól esik, mikor ilyeneket írtok, ez mind annyi önbizalmat ad :)Hamarosan indul az új történet, valamikor a jövőhéten :)
      Puszi!
      Carly

      Törlés