2012. június 17., vasárnap

Elhagyva XLVIII. Fejezet

Sziasztok!
Meg is érkeztem a fejezettel, ami az előzővel ellentétben sokkal hosszabb, mint a megszokott. Ebben a fejezetben Carlisle, Esme és Aurora kisebb magyarázatot adnak egymásnak az elmúlt tizenhárom évről, és új dolgokra is fény derül ebben a részben. Annyit elmondanék, hogy nem sok van már hátra a történetből, de azért még van belőle pár fejezet, utána pedig még nem tudom, milyen történettel folytatom. De majd tartok egy ötletbörzét :) Remélem, mindenkinek tetszeni fog!
Puszi! Carly
u.i.: A múltkori képet picit átalakítottam családiasra, aminek a sarkában van is egy pici ábra. Ennek jelentősége lesz még.





(Esme szemszöge)



Az alkony hamarosan lebukott a horizont nappal aranyozott pereméről, az égbolt pedig sötétedni kezdett a hatalmas fenyves felett. A csillagok is elkezdtek megjelenni az égen, ám amit először megláttam, az a hajnalcsillag volt. Fénye ma ismét felragyogott; jobban, mint az elmúlt tizenhárom évben bármikor, és ismét a legfényesebb csillagként tündökölt a hatalmas hold árnyékában. És ennyi idő után én is ismét ragyoghattam.
Mikor ránéztem a már majdnem felnőtt lányomra, kettős érzés fogott el hirtelen, amit az első pillantás hevében nem is vettem észre. Egyrész hihetetlenül csodáltam mindent, amivé vált. Csodálatos nő lett belőle, hihetetlen intelligenciával és csodálatos szépséggel megáldva; ám az is lehet, hogy mindezt csak az anya mondatta velem. Viszont bizonyos szinten szomorú is voltam. Amikor a lányom eltűnt, nem lehettem mellette tizenhárom éven át…tizenhárom hosszú éven át. Nem voltam ott, mikor elkezdte az iskolát, mikor megtanult beiileszkedni az osztálytársai közé, nem voltam ott, hogy segítsek neki a tanulásba; vagy, hogy játszva tanuljuk meg az iskolai anyagot.  Annyi minden kimaradt a közös életünkből, amit soha nem tudunk már visszahozni.
-Mama, kikísérem Nocte-t-indult el lányom a fiúval az ajtó irányába.-A papája már biztosan aggódik miatta.
-Rendben van, kincsem-álltam fel szerelmem öléből, majd kicsit közelebb sétáltam hozzájuk.-Nagyon örülök, hogy megismerhettelek, Nocte-pillantottam rá.-Rendes fiúnak tűnsz, és láttam, hogyan nézel a lányomra. Ne okozz nekem csalódást!
-Sosem okoznék önnek csalódást, Mrs. Cullen-válaszolta udvariasan.-Ami köztünk Aurorával van az különleges. Nem hétköznapi szerelem.
-Öhm… ha már itt tartunk-lépett mellém Carlisle.-Sajnálom a modort, amivel fogadtalak, fiam. Kicsit elragadtattam magam, ami azt illeti, de hát…lányos apuka vagyok.
-Semmi gond, Dr. Cullen-rázott vele kezet.
Carlisle arcán láttam, hogy a szíve megenyhült a fiú iránt. Már nem volt annyira haragos, és a feszültsége is elillant, mintha sosem létezett volna. Csak némi nehéz elfogadást láttam felcsillanni a szemében, amit teljesen megértettem. Bennem is ilyen érzések keringtek.
-Most ideje indulnom. A falka már vár-indult el az erdő irányába.
-Mondd meg Jamesnek, hogy itt maradtam. Holnap csatlakozom a vadászathoz-rohant utána lányunk, miközben hosszan megsimította Nocte arcát.
-Megmondom-nyomott puszit Aurora homlokára.-Holnap találkozunk-köszönt el nehezen, majd farkas alakját magára öltve vágtatott el az erdő felett lévő telihold irányába.
Aurora néhány pillanatig még nézte a fiú távolodó alakját, majd ismét visszaindult hozzánk az otthonába, ahol mindig is nyitva állt az ajtó előtte tizenhárom éven át, ahol mindig is családtag volt, ahonnal mindig hiányzott.
-Hát…-pillantott ránk picit zavartan-, ha nem bánjátok itt tölteném az éjszakát…mellettetek. Természetesen, ha nem gond, hogy hosszan fogok mesélni, mert megérzéseim szerint van miről.
-Sosem baj, ha itt vagy-öleltem meg.-De nem csak neked kell ma mesélned-emeltem tekintetem szerelmemre.-Mi is magyarázattal tartoztunk neked. Sok mindent nem mondtunk el neked, amikor kicsi voltál.
-Mindenkinek vannak titkai-mondta halkan nevetve.-Nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen titkolni valója.
-Éppen erről lenne szó-sétáltunk be a nappaliba.-Emlékszel, mikor kicsi voltál, és a papa mesélt neked a megismerkedésünkről?
-Minden szavára-ült közénk a kanapén.-Azt mondta, bonyolult okai vannak annak, amiért én lettem, de nem értettem, miért ne mondhatná el.
-Nos, kicsim-simította meg lányunk szőke tincseit szerelmem-, mikor mi a mamával megismerkedtünk, nem igazán tartottuk be a kor szerelmi szabályait. Olyan hirtelen egymásba szerettünk, hogy nem tudtuk irányítani, mire gondolunk, mit mondunk, és…mit teszünk.
-Télen történt-vettem át tőle a szót.-Sétáltunk a hóesésben, karácsony előtti este voltunk, de nem itt, Hoquiamben…hanem Forks-ban laktunk. Ami azt illeti, te is ott születtél.
-A mamád ruhája átázott a hidegben, a hó pedig továbbra is esett-sóhajtotta szerelmem.-Emiatt mentünk fel a lakásomra, ami nem is volt túl messze. Együtt melegedtünka kandallónál, miközben egymást öleltük, és hát…olyan dolog történt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, de mi még sem bántuk. Sosem bántuk meg.
-Emiatt születtem én hamarabb, mint hogy házasok lettetek volna?-csillant fel szemében a felismerés.-De mi miatt nem mondtátok el?
-Kicsi voltál még-simítottam meg az arcát.-Nem értetted volna, mi a bűn abban, amit tettünk, de mielőtt olyan idős lettél volna, hogy ilyenről beszélhettünk volna…eltűntél.
-És ez a…vámpír dolog?-mutatott mindkettőnkre.-Mindvégig vámpírok voltatok? Én ezt mi miatt nem vettem észre?
-Nem egészen-kezdett magyarázatba Carlisle.-Az éjszaka után elváltak útjaink, de csupán egyetlen délelőttre. Este ismét találkoztunk volna, ám…bajba kerültem. Két vámpír fogott közre az erdő melletti mellékúton, és az életemet akarták. De volt valaki, aki időben megmentett.
-Emlékszel még Elezar bácsira, aranyom?-mosolyodtam el.-Nos, Ő mentette meg apád életét.
-Elezar bácsi?-lepődött meg.-Ő is vámpír?
-Mindkettőnk előtt az volt-nevettünk egyszerre.-Most már Alaszkában él. Ennyi év után Ő is megtalálta, amit keresett.
-Találkozott egy lánnyal?-nézett ránk csillogással a szemeiben.
-Pontosan-bólintottam.
-És mi volt utána?-fordult hozzám, majd szerelmemhez.-A vámpírok nem élhetnek emberek mellett...
-Nem maradhattam a mamával. El kellett mennem, amikor mindennél nagyobb szüksége lett volna rám, ami miatt nem voltam önmagam. A mama ilyenkor már…
-Már mellettem voltál-simítottam meg a hasamat.-Kilenc hónap múltán már itt voltál a karjaimban, mint valamilyen angyalka.
-És a mama miként lett vámpír?
-Nem bírtam magammal-nevetett fel szerelmem.-Mikor megszülettél visszamentem a mamához, és mi ismét találkoztunk. Elmondtam neki, hogy nem szándékosan hagytam el, nem tehettem más, ám Ő mindezek ellenére nem haragudott rám. Örömmel költözött veled együtt Hoquiam-be, ahol most is éppen lakunk. Együtt neveltünk téged, tanítottunk, lelkesítettünk és mindez így ment…addig a pillanatig.
-A születésnapod ünneplése előtt elmentem érted az oviba-meséltem.-De mire ott voltam, te már eltűntél. Nem voltál sehol, mire én rettenetesen összetörtem. Hazarohantam, és amíg Carlisle és Elezar a nyomodat kutatták, az én fejemben megannyi kiút megfordult, már nem láttam értelmét az életemnek. Ami miatt maradtam, az a remény volt-sóhajtottam.- Egy nap azomban…
-A mamát a remény döntötte majdnem a halál karmaiba-pillantott rám szerelmem.-Amit akkor láttam…mintha nem tudtam volna mennyi vére van egy embrenek, de hiszen orvosként pontosan tudtam, még sem hittem, hogy egy törékeny nőnek is ilyen sok vére van.
-Miattam volt-állt fel hirtelen mellőlünk-, minden…
-Semmi nem a te hibád-simítottam meg, mire visszaült mellénk.-A te léted életem legszebb ajándéka, és semmit nem csinálnék másképp. Elkövetném a hibáimat, mert minden hibából valami új és szebb dolog születik, mint amekkora maga a vétek volt-hajtottam egy hajtincsét füle mögé.-Én megszegtem a szerelem szabályait, mikor együtt voltam apáddal, de ha nem tettem volna, te sem születtél volna meg. Nem lenne egy ilyen csupaszív, gyönyörű, intelligens lányunk, mint te.
-Te mindig meg tudtál nyugtatni-nevetett fel halkan.-Ám az én életem sem volt könnyű nélkületek, több szempontból sem. Mikor odakerültem a falkába,  valódi farkastörvényekkel találtam szemben magam-nézett fel szemeinkbe.-Csak egy kicsi lány voltam, akit  James különleges kegyben részesített, és ez mindenkinek szúrta a szemét. Mindössze egyetlen ember volt velem kedves már az első pillanattól kezdve…Nocte Lucien.
-Beleszerettél-mondtam halkan, mire az ő arcát hatalmas piros rózsák borították be.
-Ez nem ilyen egyszerű-kuncogott.-Nem puszta fellángolás, ami köztünk van, hanem annál sokkal komolyabb. Akik hordozzák a farkasgént, mind átélik ezt, mikor megtalálják a lelki, a szellemi társukat. Már nem a gravitáció, ami továbbra is a földön tart, hanem ő. Mikor meglátod, ne számít, hogy kicsioda vagy micsoda…már Ő a mindened. Nocte az én bevésődésem-nézett ismét szemeinkbe. Ekkor ért el a felsimerés, ami mindent megmagyarázott. Mikor megismertem Carlisle-t, minden megváltozott. Nem számított, ki is ő, mintha már ismertem volna valahonnal álmaimból, már semmi más nem számított nekem, mint hogy mellettem legyen. Mikor vámpír lett, akkor sem tudtam elszakadni tőle, nem számított, mivé vált, miként él, mert nekem továbbra is Ő kellett.
Döbbenten pillantottam Carlisle-ra, mire Ő is pontosan tudta, mire gondoltam éppen. Nekem Ő lett az én bevésődésem.
-Ez mindent megmagyaráz-szólaltam meg suttogva.-Emiatt estem én is ilyen hamar szerelembe tizennyolc évvel ezelőtt.
-Ez azonban nem minden-folytatta lányunk.-Mikor váltottam, hirtelen mindenki tiszelni kezdett. James büszkén állított be a falka élére, mint béta, és inneltől kezde mindig velük kellett tartanom a vámpírok üldözésekor. Nem értettem, mi miatt van ez, ám ma mindenre fény derül. Én lettem a Farkas Hercegnő.
-Hercegnő?-pillantottunk rá döbbenten.
-Mama, a mi családunk a legősibb alakváltó család, ami a földön létezik. Legendák szereplői voltak őseink, ám még rajtam kívül nem sok női farkas volt a földön…mindössze egyetlen egy-kezdett magyarázatba.-Ő volt a farkasok úrnője, mindenki tisztelte, amiért erős kezű vezető volt nő létére. Évszázadokon át volt a legnagyobb falka vezetője, ám egy napon egy vámpír végzett vele, mikor az egyik társa figyelmetlen volt. És ami nem mellékes szempont…hasonlított rád-mondta komolyan, mire teljesen ledöbbentem.
-Én rám?-hitetlenkedtem.
-Van is itt nálam róla egy kép-vette elő a zsebéből, mire teljesen elhültem a látottakon. A haja ugyanolyan göndör fürtökbe omlott a vállára, akár az enyém; az arcvonásai, a szemei mind olyanok voltak, mintha az ikertestvéremmel álltam volna szembe. Mindössze annyi volt a különbség, hogy a bal karján három nagyobb karmolás húzódott.
-Hihetetlen-hüledeztem.
-Amit még nem mondtam, a családunk tagjai az angyaloktól származnak. A legenda szerint réges régen egy angyal szállt le a földre, aki az erdőbe érve egy haldokló farkassal találkozott, akivel a társai kegyetlenül elbántak. Az angyal ekkor megsajnálta őt és beköltözött a testébe, amivel új életet adott az állatnak. Hatalmasra nőtt, a szemfogai kiélesedtek, és arra tette fel az életét, hogy a rossz elleni harcot megnyerje-mesélt tovább.-Mikor a farkasok úrnője meghalt, a lelke ismét angyallá vált. Sokak szerint még most is látni néha, mikor egy hófehér bundás fehér farkas hatalmas angyalszárnyakkal vonít a nem messze lévő hegy tetején…mint egy őrangyal.



4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ez a fejezet is annyira tetszett! :)
    Örültem neki, hogy ilyen szép hosszú lett, de bevallom, még olvastam volna tovább, annyira belemerültem. :D
    Jó, hogy végre Carlisle megnyugodott, de sejtettem, hogy így lesz. :)
    És végre elmondhattak egymásnak mindent, ami eddig történt.
    Aurora történetén meglepődtem. Mármint, azon a legendán, amit mesélt, de nagyon tetszett az egész. Kíváncsi lettem, hogy hogyan fog ez folytatódni?
    Aurora Esméékkel marad, vagy pedig vissza kell majd mennie a falkához és ott kell maradnia örökre, mint Hercegnőnek? Akkor ő lesz a vezetőjük?
    Kíváncsian várom a folytatást! :)
    Puszi:
    Winnie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Winnie!
      Örülök, hogy tetszett a fejezet :) Carlisle sosem tudna haragudni a lányára, és hamar megnyugodott, hiszen a fiúban sem látott rossz szándékot. Valójában nem is tudom honnal jött a legenda ötlete, de végül belevettem :D Hogy Aurora sorsa mi lesz, az még maradjon titok, még a bonyodalmak nem értek véget.
      Puszi! Carly

      Törlés
  2. Szia:)
    Nagyon jó fejezet lett. Jó, hogy megbeszélték az elmúlt éveket, és, hogy Eleazar is talált magának valakit. A történet a farkasok úrnőjéről elég érdekes, remélem többet is megtudhatunk róla.
    Puszi:)
    Alicebrandon

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Alicebrandon!
      Örülök, hogy tetszett a fejezet :) Valóban, kellett nekik ez a kis beszélgetés, és Elezar is talált valakit, méghozzá Carment, ha nem is mondtam ki ;) Talán még ők is visszatérnek a történet végén. A farkasok úrnőjéről lesz még szó, és még bonyodalom is lesz a már nem sok részben, ami még hátra van :)
      Puszi!
      Carly

      Törlés