2012. június 27., szerda

Elhagyva XLIX. Fejezet

Sziasztok!
Meg is érkeztem a fejezettel, ám ennek a fejezetnek a végén függővéget hagytam, ami miatt talán sokan ki fogtok nyírni ^^ Remélem, mindezek ellenére tetszeni fog, és belecsempésztem némi romantikát is ebbe a fejezetbe, mivel az ezt követőben már nem hiszem, hogy lesz bármi vidámság is.
Puszi! Carly




(Carlisle szemszöge)


Amint a nap felkelt a horizonton, a lányunknak is indulnia kellett a hatalmas erdőn át hallatszódó vonítás szavára. Búcsúzóul mindkettőnke megölelt, puszit nyomott az arcunkra; mire nem bírtam nem kimondani neki, mennyire szeretem, mennyire szeretném, ha maradna… Annyira hihetetlen volt ismét a karjaimban tartani őt. Mintha el sem ment volna, mintha mindig itt lett volna mellettünk, mert az érzés nem változott. Csupán annyi történt, hogy már nem tudom felkapni a karjaimba őt, mint amikor kislány volt; és nem vehetem a nyakamba, mint amikor hercegnőset játszottunk és én voltam a pónija. De nem tarthattam vissza…el kellett mennie.
-Emlékszel?-simította meg csuklómat szerelmem.-Mikor kislány volt, már akkor is teli volt élettel, semmi nem állíthatta meg, ha valamit el akart érni.
-El sem bírnám feledni-sóhajtottam halkan.-Amint megszületett, már akkor láttam rajta, hogy nem átlagos kisbabával áldott meg minket a sors. Mindketten annyira gyönyörűek voltatok, szinte látom magam előtt azt a napot-révedtem el a múltban.-A picike Aurora ott feküdt a karjaidban, te pedig kimerülten ringattad őt, mégis…mintha erőt adott volna neked a jelenlétével, mintha Ő lett volna maga az élet.
-Én is tisztán emlékszem-hajtotta fejét a vállamra.-Életem legszebb pillanata volt, mikor meghallottam a sírását…nem, nem is sírás volt, inkább valamilyen dallam. És mikor a karjaimba adták…alig hittem el, hogy az a gyönyörű, hófehér, tengerkék szemű szőke kisbaba az én lányom, mert Ő túl szép volt ahhoz, hogy evilági legyen.
-Valójában egyikőtök sem volt evilági-pillantottam rá, mire picit meglepetten emelte rám csillámló tekintetét.-Mindketten angyalok vagytok-hajoltam hozzá csókra, mire ajkaink pillanatok múlva puhán egymásra találtak. Én ujjaimmal lágyan beletúrtam karamellaszín hajkoronájába, mire egy árnyalattal sötétebb szemeit ismét rám szegezte.
-Most annyira boldog vagyok-simította meg az arcomat.-Mintha minden rendbe jött volna… most minden annyira tökéletes.
-Tökéletes-ismételtem suttogva, miközben én is végigsimítottam porcelán arcát.-Tökéletesebb nem is lehetne.
Ekkor ismét puhán csókolni kezdtük egymást, miközben én lassan a ruháján lévő gombokhoz nyúltam, majd óvatos mozdulatokkal kezdtem el kigombolni azokat. Ő ujjaival továbbra is a hajamat simította hosszan és lágyan, miközben ajkaink pillanatokra sem váltak el egymástól. Ezek a csókok elnyomták halk sóhajaink hangját, mi még is tudtuk, mire van szüksége a másiknak, immár tizennyolc éve. Éreztem a gondolatait, a vágyait, az álmait…Ilyenkor mindennél közelebb érezhettem őt magamhoz, szinte már nem két, hanem egy lélek voltunk, egy gondolat, egy mozdulat és egy cselekedet.
Könnyedén emeltem fel karjaimba, miközben lassan elindultunk az emeleten lévő háló felé; majd miután eldőltünk a hatalmas ágyon, hosszan csodáltuk egymás arcát. Nem kapkodtunk el semmit, élveztük, hogy ismét teljes lehet a lelkünk, és a fejünk felett összecsapó vihar immár teljesen eltűnt.
-Csodálatos vagy-simítottam meg az arcát, miközben elmerültem csodaszép koromfekete szemeiben.-Én mesebeli angyalom-csókoltam meg ismét, mielőtt bármit mondhatott volna, majd hamarosan már semmi nem állhatott közénk, és a testi-lelki egészünk közé. Annyira puhán váltunk ismét eggyé, mintha mindez csupán az első alkalom lett volna. Még mindig féltettem, nehogy fájdalmat okozzak neki, hiszen bent a lelkében Ő még mindig az a törékeny lány, mint annak idején. A szemeiben égő tűz még mindig kiolthatatlan; a lelkében lévő tisztaság , pedig még mindig érintetlen, mint a legtisztább hó azon a téli hajnalon…



(Aurora szemszöge)



Hamarosan sikerül kiszagolnom a falkát, mire lépteimet még gyorsabban kezdtem el váltani, hogy utólérhessem őket. A körmeim hatalmas darabokat szántottak ki a földből, mikor elrugaszkodtam, ám ennek a lendületnek hála hamarosan már ismét ott futhattam a falkában, de ami fontosabb volt… hogy Nocte mellett lehettem.
Már hiányoztál-mondta halkan.
Te is nekem-pillantottam rá.
Milyen volt a szüleiddel?-kíváncsiskodott.-Minden rendben volt?
A mama és a papa is sokat meséltek nekem, és én is nekik-válaszoltam.-Pont olyanok voltak, mint tizenhárom évvel ezelőtt, szinte semmit nem változtak. Csakhát…a mamából vámpír lett időközben, mert…
Aurora, gyere ide!-halottam meg James hangját, mire ha kicsit nehezen is, de engedelmesen futottam mellé egésze a falka élére.-Ideje megtanulnod, miként kell vezetned a falkát. A mai vadászatunkon te irányítasz minket.
Biztos vagy ebben?-emeltem rá a tekintetem kicsit bizonytalanul.-Hiszen én még csak tanulom a farkasságot, még nincs elég tapasztalatom e téren.
Valamikor meg kell tanulnod, és ennek most jött el az ideje-húzta össze szemeit komolyan.-Indulj!
Nem késlekedtem, előrébb vágtattam, majd pár pillanat múlva először vettem át James helyét a falkában. Mindenki követte a mozdulataimat, az irányváltásaimat, és hihetetlen, de jó érzés fogott el ez által. Més sosem álltam semminek az élén, mindig csak a második helyet foglaltam el a farkasok közt, de mintha most mindent másképp láttam volna.
Hamarosan ki is szimatoltam a közelben lévő vámpírokat, és üldözni is kezdtem őket, nyomomban hat másik hatalmas farkassal. Már majdnem beértük őket, mikor a vámpír szag mellett egy másik illat is megcsapta az orromat. Ember volt a közelben.
El kell kapnunk!-fordultam James-hez.-Ember van a közelben, nem hagyhatjuk, hogy megtámadják őt.
Kicsit furcsa, hogy ilyen mélyen az erdőben ember van nem, James?-szólalt meg Rawant, mire James lélegzete egy pillanatra megakadt. Ám mielőtt feleszmélhettem volna…
Aurora, vigyázz!-ugrott elém James, amivel egy időben egy hatalmas dörrenés rázta fel az erdő még szunnyadó árnyait...



2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Jaj, ez a függővég! :/
    Csak nem egy vadász volt, aki rá akart lőni Aurorára? Az elég szomorú lenne, mivel éppen ezt a valakit próbálták megmenteni a vámpírtól... :S
    Óh, és James elé ugrott... Akkor most ő meg fog halni? :S
    Jaj, de hát még csak most találkozott ő is újra Esmével... és gondolom, Aurorának is sok tudást kellene átadnia. :/
    Az eleje nagyon szép volt. :)
    Sajnálom, hogy ezt a tökéletes állapotot, ami most körülvette Carlisle-t és Esmét, meg fogja törni az, ami most történt... :(
    Nagyon várom a folytatást! Kíváncsi vagyok, hogy mi történt!
    Puszi:
    Winnie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Winnie!
      Hogy itt a végén mi történt, az a következő fejezetben ki fog derülni, de semmi esetre sem mondanék el semmit, de nem lesz vidám, ez biztos. Viszont örülök, hogy az elejét szépnek találtad :) Valóban tönkre lesz téve ez a tökéletes állapot, de hamarosan minden rendben lesz a végső és befejező epizódig. Aztán majd új történet kezdődik némi szünet után, amiről még lesz szó, és egy novellát is tervezek, ami még nem tudom, hogy megvalósul-e.
      Sietek a folytatással!
      Puszi!
      Carly

      Törlés